Általában augusztusban-szeptemberben érkeznek az adó-számla értesítő. Ilyenkor az önkormányzatok és a NAV is küld értesítőt, hogy állnak adószámláink. Gyakran találkozunk túlfizetéssel, de ennek az oka nem feltétlen a könyvelő „hibája”. Érdemes elolvasni rövid cikkünket, ha adó túlfizetést tapasztalsz a kézhez kapott értesítőn.
A NAV folyamatosan küldi az értesítőket, 800 ezer embernek van tartozása, ahogy arról az index is beszámolt.
Fontos tudni, hogy egy adónemben nem csak akkor keletkezhet túlfizetésünk, ha véletlenül több adót fizettünk be, utaltunk át. Az is okozhat látszólagos túlfizetést az adó-számla értesítő készítésekor, ha a bevallásunkat még nem dolgozták fel akár határidőn túl is, mert hibás volt a bevallásunk, vagy az adóhatóság valamilyen informatikai hiba miatt nem tudta még feldolgozni.
Az adó-számla értesítő túlfizetéseit az alábbi gondok okozhatják:
- véletlen több adót utaltunk, vagy kétszer utaltuk el (ez triviális, de előfordulhat…)
- nem került feldolgozásra még a bevallásunk valamilyen mi részenkrül okozott hibás kitöltés miatt, jellemzően kellett kapnunk értesítést a bevallás javításáról vagy várhatóan fogunk kapni…
- nem került feldolgozásra a bevallás, mert valamilyen informatikai gond akadt az adóhatóságnál pl. jellemzően önkormányzatok
- nem emelkedett még jogerőre a kiszabott illeték, adó de mi már a kézhezvételkor átutaltuk pl. gépjárműadó, vagyonátruházási illeték
- az adófizetési előírások a jogszabályban pl. negyedéves befizetést írnak elő, de a bevallás később kerül benyújtásra pl. SZJA esetén negyedéves adófizetést ír elő a törvény, de a negyedéves előleg is csak utólag a következő év május 20-án kerül bevallásra
- negyedéves bevallási gyakoriság helyett mi inkább havonta fizetjük az adókat, hogy ne költsük el véletlenül se, pl. átalányadózók negyedéves bevallásúak a Tb járulék és szociális hozzájárulási adó tekintetében, de havonta is fizethetünk előre. Sőt adókat bármikor, bármennyit fizethetünk előre.
Mindenekelőtt ha túlfizetésünk (vagy hátralékunk) van az adó-számla értesítő szerint, NE ESSÜNK PÁNIKBA!!! ( – Douglas Adams) Először is nyugodjunk le és higgadtan keressük fel a NAV / önkormányzat adóosztályának ügyfélszolgálatát. Vagy ha még szerencsésebb helyzetben vagyunk és van könyvelőnk, adószakértőnk, vegyük fel vele a kapcsolatot.