A SZÉP-kártya alszámlák felhasználhatóságának szabályait a 76/2018. (IV. 20.) Korm. rendeletben találjuk. Az elfogadóhelyek keresőit is összegyűjtöttük.

A SZÉP kártyát a juttatásban részesülő munkavállaló és társkártyával rendelkező közeli hozzátartozója használhatja fel.

SZÉP-kártya szálláshely alszámla terhére igénybe vehető szolgáltatások:

  • szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30.),
  • belföldi utazásszervezés (TEÁOR’08 79.12-ből belföldi előre összeállított utazási csomagok értékesítése),
  • a szálláshelyen igénybe vehető és a szálláshely-szolgáltatással együttesen fizethető bármely szolgáltatás,
  • fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR’08 96.04-ből a gyógyfürdők tevékenysége),
  • máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR’08 93.29-ből a strandszolgáltatás);

SZÉP-kártya vendéglátás alszámla terhére igénybe vehető szolgáltatások:

  • éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR’08 56.10.),
  • egyéb vendéglátás (TEÁOR’08 56.29.),
  • szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30.),
  • fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR’08 96.04-ből a gyógyfürdők tevékenysége),
  • máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR’08 93.29-ből a strandszolgáltatás);

SZÉP-kártya szabadidő alszámla terhére igénybe vehető szolgáltatások:

  • egyéb humán-egészségügyi ellátás (TEÁOR’08 86.90-ből a fizioterápiás szolgáltatás, a dentálhigiéniai kezelés, a diagnosztikai szolgáltatás, a terhesgondozás és az egyéb, máshová nem sorolt humán-egészségügyi ellátás),
  • előadó-művészet (TEÁOR’08 90.01.),
  • múzeumi tevékenység (TEÁOR’08 91.02.),
  • növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR’08 91.04.),
  • vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR’08 93.21.),
  • máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR’08 93.29-ből a szabadidőpark- és strandszolgáltatás, sípálya és sporthajókikötő szolgáltatásai, valamint a szabadidős létesítmény működtetője által nyújtott, a pihenést, szabadidőt szolgáló eszközök kölcsönzése),
  • fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR’08 96.04.),
  • testedzési szolgáltatás (TEÁOR’08 93.13.),
  • egyéb sporttevékenység (TEÁOR’08 93.19-ből a verseny- és lovaglóistállók tevékenysége, a sporthorgászat és a sportesemények, a szabadidős sportrendezvények nevezési, regisztrációs díja),
  • belvízi személyszállítás (TEÁOR’08 50.30.),
  • egyéb foglalás (TEÁOR’08 79.90-ből az idegenvezetés),
  • sportlétesítmény működtetése (TEÁOR’08 93.11-ből a sportpályák bérlése, uszodabelépő és -bérlet értékesítése),
  • sportegyesületi tevékenység (TEÁOR’08 93.12.),
  • sport, szabadidős képzés (TEÁOR’08 85.51.),
  • szabadidős, sporteszköz kölcsönzése (TEÁOR’08 77.21.),
  • szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30.),
  • helyközi vasúti személyszállítás (TEÁOR’08 49.10-ből kizárólag a keskenynyomközű vasúton történő személyszállítás).*

*2020. január 1-től

Egyéb humán-egészségügyi ellátás a TEAOR jegyzék alapján (86.90)

Ebbe a szakágazatba tartozik a kórházak, az orvosok és a fogorvosok tevékenységén kívüli humánegészségügyi ellátás:

  1. az ápolói, szülésznői,
  2. a fizioterápiás és természetgyógyászati tevékenység,
  3. a látásvizsgálat (optometria),
  4. a hidroterápia,
  5. az orvosi gyógymasszázs,
  6. a munkaterápia,
  7. a beszédterápia,
  8. a csontkovácsolás,
  9. a homeopátia,
  10. a hátgerincmasszázs,
  11. az akupunktúra stb. területén

Ezek a tevékenységek végezhetőek egészségügyi intézményben, gazdasági társaságokhoz, iskolákhoz, idősek otthonaihoz, érdekvédelmi és önsegélyző szervezetekhez tartozó rendelőkben, valamint a kórházakon kívül bentlakásos egészségügyi intézményekben csakúgy, mint magán rendelőben, a betegek otthonában vagy bárhol.

Ebbe a szakágazatba tartozik még:

  • a fogászati szakdolgozók, mint pl. a fogászati terapeuták, az iskolafogászati nővérek és a szájhigiénikusoktevékenysége, akik a fogorvostól külön, de időszakos felügyelete alatt dolgoznak (dentálhigiénia)
  • az olyan orvosi laboratóriumok tevékenysége, mint:
    • radiológiai és más képalkotó diagnosztikai központok
    • orvosi diagnosztikai vér-, vizeletvizsgálati laboratóriumok
  • a vérellátó központok, sejtbankok (spermabankok), szövetbankok stb. tevékenysége
  • a betegek mentőszolgálattal szállítása bármilyen szállítási módon, beleértve a légi szállítást is; ezt a szolgáltatást általában sürgősség esetén biztosítják.

Ebbe a szakágazatba tartozik – magyar kiegészítés:

  • az egészségügyi szakdolgozók által járóbeteg ellátásban gazdálkodó szervezet keretében végzett közreműködői, személyes közreműködői tevékenység
  • a pathológiák, genetikai laboratóriumok, mikrobiológiai laboratóriumok (forrás: KSH)

SZÉP-kártya elfogadóhelyek térképes elérhetőségét itt találhatjátok:

Az OTP szépkártya elfogadóhelyeinek keresője:

https://magan.szepkartya.otpportalok.hu/elfogadohely-kereso/

A K&H Bank szépkártya elfogadóhely keresője:

https://www.kh.hu/szep-kartya-elfogadohely-kereso

A szepkartya.hu weboldal a szép kártya elfogadóhelyek kereső oldala:

https://szepkartya.hu/

További kapcsolódó tartalmak: