Az idegenforgalmi adó felfüggesztése 2020. december 31-ig megjelent a 2020. évi Magyar Közlöny 82. számában olvasható 140/2020. (IV. 21.) Korm.rendeletben. Bár a turizmus és a szállodaipar számára nem a beszedett adó elmaradása okozza most a legnagyobb gondot. Ez alapvetően eddig is az önkormányzatok bevételét jelentette.

Idegenforgalmi adó “felfüggesztése” mit jelent?

A kormányrendelet rendelkezésének hatálybalépésétől – 2020. április 22-től – 2020. december 31-ig terjedő időszakban eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót a helyi adó törvény szerint 18. életévüket betöltött magánszemélyeknek nem kell megfizetniük amennyiben vendégéjszakát töltenek valamely településen. Ez továbbá azt is jelenti, hogy a panzió, szálloda, egyéb szálláshely szolgáltatók stb., mint az adó beszedésére kötelezetteknek nem kell beszedniük az adót, és befizetniük az önkormányzat felé. A jogszabály érdekessége, hogy a megállapított, de be nem szedett adót azonban be kell vallania az önkormányzati adóhatóság felé. A kormányrendelet még azt is pontosan megmondja, hogy “nem kell bevallani a megállapított adót, ha annak összege nulla”.

Szállásadóként mit kell tenni, az idegenforgalmi adó felfüggesztése kapcsán?

Bevallási kötelezettségünket a továbbiakban teljesíteni kell havonta, tehát a vendégjszakák számát ugyanúgy rögzíteni kell és be kell vallani. Az idegenforgalmi adóbevallás nyomtatványon viszont a tételes adó összegét nem kell bevallani és befizetni 2020. december 31-ig.

Amennyiben nem volt bevallani való vendégéjszaka, arra a hónapra továbbra sem kell bevallást benyújtani.

A településenként bevezetett idegenforgalmi adók összegét itt találhatjátok meg: https://hakka.allamkincstar.gov.hu/

Turistaként mit jelent számomra, hogy nem kell ifá-t fizetni?

Ez az intézkedés némiképp csökkentheti a turizmus költségeit a magánszemélyek, turisták számára, hiszen nem kell szállásadónk felé pluszban idegenforgalmi adót fizetnünk majd, bár nem kizárt, hogy a lassan újranyitó hazai turisztikai szezon áremelkedést is hozhat magával. Az önkormányzati adóhatóságoknak viszont már eddig is újra kellett kalkulálniuk költségvetésüket, a kieső adóbevételek miatt, ami nem kizárólag ezen rendelkezés miatt fog elmaradni. Hiszen önmagában a vendégéjszakák számának csökkenése is jelentős bevételkiesést jelent számukra a 2020-as évben.

Az idegenforgalmi adóról szóló cikkünket itt olvashatjátok.